VASÁRNAPI LEVÉL: toll, papír és kategorizálás

Furucz ZoltánAz elmúlt napokban kiütött valami nyavalya és több időm volt, hogy olyan dolgokkal is foglalkozzak, amire máskor nem figyelek, vagy a kelleténél kevesebb energiát fordítok. Ráadásul a laptopom is kipurcant, napokig egy öreg irodai géppel bíbelődtem, ami meg olyan lassú volt, hogy ha megnyomtam rajta az enter gombot, nekiállhattam kávét főzni, mert percekbe tellett, mire például egy nagy méretű fotót átméretezett. Az már csak a hab volt a tortán, hogy éppen egy határidős nyomdai munka kellős közepén történt mindez, akkor, amikor száz megás küldeményeket kellett ftp-n feltölteni. Mondanom sem kell, úgy ment a dolog, hogy reggel elindítottam, délutánra kész lett.

Esténként, leszokóban a tévénézésről, előszedtem régi könyveimet. Az egyik nap Anker Repülő keresztrejtvényét választottam, már csak azért is, mert egy ideje foglalkoztat valami. Azt talán már leírtam itt is, de az biztos, hogy az elmúlt hetekben többeknek is elmondtam, hogy lassan letisztultak bennem a dolgok, s ma már látom, hogy a sikeres galambászkodáshoz három dolog kell:

(A cikk teljes terjedelmében szabadon olvasható!)

1. tanulj meg tenyészteni,

2. tanulj meg versenyezni (ide tartoznak a dúcvezetési ismeretek is),

3. tanulj meg szelektálni (és legyen bátorságod hozzá).

Anker elég részletesen ír a tenyésztési kérdésekről, az öröklés menetéről, több korábbi nemzetközi nagyság példáján mutatva meg a sikerhez vezető utat. Ahogy belelapoztam a könyvbe, egyre inkább úgy éreztem, hogy az elmúlt években úgy járkáltam e világban, mint a bekötött szemű harcos. Így aztán a legtöbbször csak szurkáltam a ködöt és nem nagyon jutottam előre.

Mert bizony a magyar galambászok többsége nem tud tenyészteni. Csak párosít.

Kap, vagy vesz valakitől egy származása alapján jónak tűnő galambot, aztán összeteszi egy másikkal és vár. Hogy mire? A szuperchampionokra. Azokra az utódokra, amelyek minden útról helyezik magukat és még díjakat is szállnak.

Zuchter kuren Schnellste und Schonste

A galambász kitartó, a párból lefog hat-nyolc fiatalt. Elküldi az őszi versenyekre, közben elkapja az állományt a fiatalok betegsége, a végére marad két-három galamb, ami hozott egy-két helyezést. Majd jövőre – mondogatja magának, aztán kitelelteti. Egyévesen hol jönnek, hol nem, az egyik hoz hat útból három helyezést, a másik nyer egy harmadik díjat és repül még négy helyezést, a harmadik meg elveszik. A gazdi azonban nem adja fel, vár. A megmaradtakat megint kitelelteti és vár. Majd jövőre…

Nem folytatom. Aki így gondolkodik – majd jövőre… -, az már most mondjon le arról, hogy az élvonalhoz tartozhat.

Ha nem akarunk ennyivel megelégedni, itt a lehetőség, nyissunk egy új lapot. Ennek első lépése, hogy a tavaszi párosítást az eddigieknél körültekintőbben tervezzük meg. Ehhez a galambok ismeretén kívül három dolog kell: egy toll, egy papírlap és a kategorizálás.

Írjuk össze a tenyészgalambokat. Szerintem mindenkinek van legalább két-három olyan párja, amelyek utódai eddig a legtöbb sikert hozták számára. Ők kerülnek az A-kategóriába. Velük hosszabb távra is tervezhetünk, átgondolhatjuk például, hogy legjobb utódaikat bevonva a tenyésztésbe, elkezdhetünk ezekből a párokból egy egységes, jól teljesítő állományt kialakítani. Ehhez a bel- és rokontenyésztés a legjobb megoldás, erről sokat olvashatsz itt is, máshol is.

A B-kategóriába tedd azokat a párokat, amelyek a korábbi összeállításban nem adtak egyértelműen jó utódokat, de a leszármazottak rendelkeznek olyan tulajdonsággal, amire hosszabb távon szükséged van. Például rövidtávon gyorsak, vagy éppen hosszútávon teljesítenek jól, ám egyébként legfeljebb közepes a teljesítményük. Ezeket feltétlenül párosítsd át. Az igazi nagyok ezeknek a galamboknak maximum két évet adnak, mert ha egyik párosításban sem tudják stabilizálni az utódok jó teljesítményét, azonnal kiteszik a dúcból őket.

Nálam van egy C-kategória is. Ezek azok a galambok, amelyek korábban érdemeket szereztek és nem volt szívem megválni tőlük. Ők amolyan tiszteletbeli tenyészgalambok, általában egy pár fiatalt nevelnek és utána dajkapárként használom őket.

Tudom, hogy nem ez az egyedüli üdvözítő módszer. Biztosan van jobb is. Nekem ez vált be. Ha nem tetszik, csináld másképpen, csak egyet ne tegyél: hogy nem tervezed meg körültekintően a tenyésztési programodat. (Furucz Zoltán)

[poll id=”16″]

A "Klare"-ügy - Pakuts Károly egy régi írása Anker Alfonzról és a Klare-64-ről
Janssen-dúc: örök búcsú egy nagyszerű állománytól

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*