Döbbenet: ilyen startot el sem tudtunk képzelni!

feleresztésEgy pár napja már országszerte a Dél-Tisza Tagszövetség két felengedésének videóiról beszélnek. Mindkettőn olyan feleresztéseket látunk, amelyek rémálmainkban sem fordultak elő. A közfelháborodás óriási! A tagszövetség vezetői kapnak hideget, meleget, a sofőrt pedig – aki a videók tanúsága szerint egyedül (!), kísérő nélkül bonyolította a feleresztéseket – néhányan máris a börtönben szeretnék látni.


Gyanítható, hogy amit a két felvételen látunk, nem egyedi eset. Ritka, mint a fehér holló, hogy a kerületekben a helyszínen ellenőrzik a feleresztéseket, megelégszenek azzal, hogy a kísérő vagy a gépkocsivezető bemondásra megnyugtatja a szervezőket: minden rendben volt. Néhány helyen videó készül, amiket feltesznek nyilvános megosztókra és azokat bárki megnézheti, ez már némi biztonságot ad, hogy minden úgy történt, ahogyan az elvárható.

(Cikkünk teljes terjedelmében szabadon olvasható!)

A Dél-Tiszában történtek súlyos figyelmeztetést fogalmaznak meg: a szövetségnek végre a sarkára kell állnia. Egységesíteni és korszerűsítani kell a magyar postagalambsportot, véget kell vetni annak, hogy minden kerületben azt csinálnak, amit akarnak. Vagy mindenki egy felé húzza a szekeret, vagy köszönjünk el tőle…

Bár a neten elérhető a két videó, mi is megosztjuk, hogy sokan lássák, mi is történt valójában. (Furucz Zoltán)

A Dél-Tisza Tagszövetség pannonhalmi feleresztése

A Dél-Tisza Tagszövetség várpalotai felengedése

 

RENDKÍVÜLI ELNÖKSÉGI ÜLÉS

2013. július 20-án a Dél-Tisza Tagszövetség rendkívüli elnökségi ülést tartott.

Elemezte az U-18 egyesület videófelvételeit a 2013. június 16-i pannonhalmi és június 23-i veszprémi, rossz feleresztésekről.

A két versennyel kapcsolatban a következő döntést hozta:

Felfüggeszti a két verseny létjogosultságát, és egyben megbízza a tagszövetség versenybizottságát az ügy kivizsgálására. A versenybizottságnak javaslatot kell tennie az üggyel kapcsolatban a soron következő, kb. 3 hét múlva tartandó tagszövetségi közgyűlésnek, és a kögyűlés meghozza a döntést a két versennyel kapcsolatban.

(megjelent a tagszövetség honlapján) ♦

Royal és Budapest Derby: jövőre egy teljes program a szezonra
Változások a Benzing termékek forgalmazásában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*