Royal és Budapest Derby: jövőre egy teljes program a szezonra

feleresztésValóban emlékezetes záróbulit tartottak Kerepesen a Royal és a Budapest Derby szervezői. Volt minden, ami ilyenkor illik: bográcsos, sör, üdítő és gyönyörű brazil táncos lányok – no meg fiúk. De ami a legfontosabb: nagyon fontos bejelentések hangzottak el az idei fiatalok versenyeivel kapcsolatban és egy kivételtől eltekintve minden részletre kiterjedően szó volt a 2014-es tervekről is.


Az utolsó hosszútávú verseny eredményét is vasárnap számolták ki, az első órák azzal teltek, hogy mindenki várta a legfrissebb híreket. Végül kiderült, hogy az első Brudás Gábor galambja lett, ő 200.000 forintot nyert, a második díj Gotthard Lászlóé (nem pénzdíjas), míg a harmadik  Szomora Attila (120.000 forint), megelőzve a pénzdíjasok mezőnyében tulajdonképpen még dobogós Tasi Árpádot (75.000 forint). Érdekesség, hogy a 800 km-es versenyen mindkét élgalamb egy éves. 

Cikkünk teljes terjedelmében szabadon olvasható!

Nagypál László-szerkA rendezvényen a Royal Derby főszervezője, Nagypál László bejelentette: hatalmas az érdeklődés a hamarosan kezdődő fiatalok programja iránt. Mivel csaknem 8000 (!) galambot jeleztek előre a befizetésekkel a sporttársak, az edzőröptetéseket két körben fogják majd lebonyolítani. "Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora lesz az érdeklődés. Nagyon megtisztelő a bizalom, és igyekszünk majd a legjobb tudásunk szerint lebonyolítani a versenyeket" – tette hozzá.

Ígérete szerint ismét a profizmus jellemzi majd a derbyversenyeket. Augusztus 5-ig mindkét honlapra (www.galamb.hu, www.budapestderby.hu) felteszik a pontos menetrendet, hogy mindenki időben értesülhessen, mikor lesz gyűjtés. A korábban meghirdetett program szerint az elő tréningre augusztus 8-án kerülne sor.

Nagypál László még megjegyzete: annak érdekében, hogy a derbyversenyeken való részvétel még több galambász számára elérhető legyen, a hat tréninget és a három versenyt – ezeknek ára előre fizetés esetén 40 galambra összesen 10.000 forint volt – megtoldják ajándékként egy prágai versennyel. Emellett mindenki, aki egy teljes ketrec lefoglalásával részt vesz az őszi programon, 10 zsák minőségi takarmányt vehet nagyon kedvező, mindössze 2000 forintos áron.

Gotthard László-szerkEzt követően a Budapest Derby házigazdája, Gotthard László tartott egy részletes elemzést a 2013-as szezonról. Azzal kezdte: sokan kételkedtek az idei versenyprogram sikerében és azt jósolták, az év végén befejezik a versenyek szervezését. Az elején a többség óvatosan figyelte a fejleményeket, jellemző, hogy az első hosszú útra többen is csak a második vonalba tartozó galambokat pakolták. Ám látva a sikeres lebonyolítást és elsősorban azt, hogy a díjakat valóban ki is fizetik, egyre jobban belelendültek. Rájöttek, hogy díjakat, pénzt csak kiváló galambokkal lehet nyerni. Az indított madarak száma valamelyest csökkent, de a kosarazott, kiválóan felkészített versenyzők minden úton éles küzdelmet vívtak.

A derbysorozaton összesen 217 tenyésztő vett részt, több, mint bármelyik kerületben. A galambászok mintegy a fele nyert valamekkora összeget, összesen több mint 5 millió forintot fizettek ki nekik díjként.

A szállítás, a galambok ellátása és a feleresztés körülményei osztatlan elismerést arattak, az internetre feltett videókat nagyon sokan nézték meg – mondta Gotthard László, majd áttért a 2014-es tervekre. Ezekről csak annyit: 2014-ben gyakorlatileg egy teljesen önálló, egész szezonra szóló programot terveznek. Hogy milyen irányból, nos ez az, ami még nem dőlt el. (Nézd meg erről szerkesztett videónkat!)

_DSC0593-szerk

A csapat, amely a versenyek szervezésében, lebonyolításában közreműködött

_DSC0662-szerk

A brazil tánccsoport előadása nagy sikert aratott

A fontos információk után jött a buli, egy négy tagú brazil tánccsoport varázsolt felejthetetlen pillanatokat a kerepesi bázis udvarára. ♦

 

[embedplusvideo height=”402″ width=”500″ editlink=”http://bit.ly/13a32Rw” standard=”http://www.youtube.com/v/p6eKSAHw8vw?fs=1″ vars=”ytid=p6eKSAHw8vw&width=500&height=402&start=&stop=&rs=w&hd=0&autoplay=0&react=1&chapters=¬es=” id=”ep6761″ /]

Wilfried Bruyneel: ha elindultunk egy úton...
Döbbenet: ilyen startot el sem tudtunk képzelni!

Hozzászólások

Royal és Budapest Derby: jövőre egy teljes program a szezonra — 1 hozzászólás

  1. Gratulálok a lebonyolításhoz, az újszerű postagalambsport irányának kijelöléséhez.
    Amint a kezdetekkor is megjegyeztem és reményemet fejeztem ki a sikerhez, örömmel olvasom és tapasztaltam, hogy “ez a jövő”. Nagy szerencséjük van a Budapest és Royal Derby területeken élőknek, hogy van lehetőségük csatlakozni és részt venni a versenyeken.
    További sok sikert és szép, megvalósítható terveket kívánok a szervezőknek.
    Fogarasi József (Debrecen)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*