Szomorú hír érkezett: meghalt Szabó Géza

Szabó GézaNapjában többször is megnézem internetes postaládámat, délelőtt, amikor a szerkesztőségben dolgozom, szinte folyamatosan kapom a leveleket. Ma koraeste azonban egy olyan küldemény érkezett, ami nagyon szíven ütött.

Elhunyt Szabó Géza, a magyar postagalambsport egy sokak által ismert, kiváló tagja. Mindössze ötvenkilenc évet élt. "Az ország egyik legrégebbi kerületének elnöke volt 2010-től, 2014-től a sportszövetség elnökségének tagja. Mesterversenyző, a Postagalambsportért aranyfokozatú kitüntetés birtokosa. A 2013. évi nyitrai Postagalamb Olimpia legjobb magyar eredményét érte el a G sportkategóriában" – állt a levélben.

A hír a világhálón gyorsan körbeszaladt, mire hozzám is elért. De olvasása után mindjárt eszembe jutott egy különös este, amikor Géza barátjánál, Horváth Károlynál jártam. Ő volt az, aki nagyon sokat segített és adott neki, amit soha nem tagadott le, még akkor sem, ha mások rosszalló megjegyzéseket tettek Karcsira.

Azon a késő délutánon előbb érkeztem Károlyhoz, s alaposan belemelegedtünk a beszélgetésbe. Ami a szokásos koreográfia szerint zajlott: Karcsi lehuppant egy kanapéra, félig elheveredve mondta gondolatait, én meg hallgattam. Nem is tehettem mást, mert annyi érdekeset, fontosat hallottam, hogy inkább jegyzetelni kellett volna, semmint belebeszélni.

Nem sokkal később megérkezett Szabó Géza egy sporttárssal, ám nekik csak két kevésbé kényelmes szék jutott. A beszélgetés folytatódott. Gézáék pedig illedelmesen hallgatták velem együtt a házigazdát – több órán át. Néha a testes, messziről érkezett emberre pillantottam, arra gondolva, mikor adja fel, s indul haza, hiszen hosszú az út Tiszaújvárosig. De nem. Alaposan ránk sötétedett, amikor mindannyian egyszerre álltunk fel és köszöntünk el.

Géza, ha galambokról volt szó, nem nagyon adta fel. A Horváth-galambokkal csodálatos eredményeket ért el és a tagszövetség vezetésében is fontos szerepet vállalt, egy nagyobb közösség irányítását felvállalva.

Sokan tudták róla, hogy betegséggel küszködik, s reménykedtek abban, hogy ahogy a galambdúcban kitartó volt és sikeres, ez a harc is majd így záródik. De Géza most alulmaradt és szíve feladta. Pedig biztos vagyok benne, hogy ő még nem akarta. Ám a sors másképpen rendelkezett.

Egy kiváló galambászt, embert, sportbarátot veszítettünk el. A Magyar Postagalamb Sportszövetség valamennyi tagja nevében fájó szívvel búcsúzunk sportbarátunktól. Nyugodj békében Géza! (Furucz Zoltán)

Rendőrt és tűzoltót hívtak egy szegedi galambhoz
Pintér Zsolté a Derby Klub egy millió forintos díja!

Hozzászólások

Szomorú hír érkezett: meghalt Szabó Géza — 2 hozzászólás

  1. Isten nyugosztalja! Nem ismertem, mint annyi mást e sportban, de aki ilyen képességekkel rendelkezik mint amit leírtál, az rossz ember nem lehet!  Részvétem Bódi Tibor

  2. Amikor megtudta, hogy újból kezdem a galambászkodást az országos első tojójából kaptam két fiatalt ajándékba! Isten nyugosztaljon Géza Bátyám!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*