VASÁRNAPI LEVÉL: Gondolkodtam és leírtam…

Furucz ZoltánTerjedelmes cikket írt szövetségünk elnöke a szaklap augusztusi számában, sorra véve azokat a problémákat, amelyek ma oly sok vitára adnak okot a kerületekben. Az országos vezetés szándéka egyértelmű: szelíd eszközökkel ugyan, de a jó megoldások felé terelni a tagszövetségi döntéshozókat. Ám van egy probléma: még mindig csak a keretek átszabása a téma, a tartalom megváltoztatása alig-alig kerül szóba.

Mert valóban fontos lenne a mai rendszert korszerűsíteni, de erre a Bárdos István által ajánlott megyei szerveződés nem a legjobb megoldás. Ennél sokkal tovább kellene lépni: teljesen új alapokra kellene helyezni a magyar postagalambsportot. Amelyben egyetlen vezérlő elvnek kellene érvényesülni: vissza kell adni a galambászat örömét az embereknek.

Nem kétségbe vonva mások jó szándékát, s feltételezve, hogy ezt tőlem is elfogadják, én a következő módon szervezném át a jelenlegi rendszert:

1. Minden galambász közvetlenül a szövetség tagja lenne.

Ezzel ugyan a szövetségben megnőnének a feladatok, de egyszerűbbé válna a rendszer. Az egyesületeknek nem kellene bejegyzett szervezetként működnie, s akár baráti társaságok is lehetnének, ugyanis abban az új felépítésben, amelyről most beszélek, elvesztik funkciójukat.

Nem kellenek megye- vagy más határok, mert lássuk be, én Vácról nem fogok elmenni versenyezni Szombathelyre, de ha mondjuk Budapesten akad egy jó lehetőség, ahol jó a társaság is és van hozzá pénzem meg időm, akkor hadd döntsek szabadon, hogy hol indítom a galambjaim.

2. A tagszövetségek a jelenlegi formájukban megszűnnének és átalakulnának versenyszervező nonprofit vállalkozásokká.

A galambászat egyik legnagyobb problémája jelenleg, hogy ha valaki befizet egy kerületi programra, ezzel önként és dalolva vállalja, hogy beáll egy mókuskerékbe. Minden hétvégén, minden körülmények között versenyeznie kell, ha a többiek küldenek, mert a pontversenyben nem szabad lemaradnia. Ha egy utat kihagy – ha mondjuk nincs betliút a programban -, máris veszített.

Facebook - kövess minketA versenyszervező tagszövetség – éppen azért, hogy mindenki megtalálja az örömét a hobbijában – minden szezonra szervez egy sprintbajnokságot, egy középtávú és egy hosszútávú bajnokságot. Ehhez bizony három szállítókapacitás szükséges. De!

Nem kell a kerületeknek autókat venni, mert ez nagy gonddal és sok kiadással jár. Nekik csak felépítményeket szabad vásárolniuk – azokból is csak olyat, ami összemérhető a ma legkorszerűbb nyugatiakkal – és ehhez minden szezonra bérelniük kell járműveket.

Mivel mindhárom távolságra komplett bajnokságot hirdetnek, a galambász szabadon választhat, hogy neki melyik a legmegfelelőbb. Ha mondjuk nagyon elfoglalt vagy a családjával szeretne több időt tölteni, akkor egész évben sprintet röptet. A versenyről a galambok szombaton 9-10 óra felé már otthon vannak, innentől az egész hétvége szabad, mert órabontás hétfőn este van. Ha a középtáv fekszik neki, akkor azt választja. Aki hosszútávon akar versenyezni, az a maraton klubokhoz hasonló szisztéma szerint ezt megteheti.

Csak egy kis kitérő: a hosszú utakat akár a szövetség is szervezhetné zónabontásban.

Egyszer és mindenkorra be kell fejezni a jelenlegi csapatversenyt. Nem befutó galambok kellenek, hanem győzni tudók. Ehhez új kiírás kell. Lehetne alkalmazni a Derby Klubban jól bevált ászpont-számítást, de például jó ötletnek tartom, hogy a dúcbajnokság – nem csapatverseny! – egy befutó és egy előre megnevezett galamb koefficiensei alapján dőljön el.

És mindenki annyi galambot küld, amennyit akar, illetve amennyi a konténerben elfér. Előre meg lehetne venni helyeket, akkor olcsóbb, mintha valaki utanként tesz be pluszgalambokat a szabad helyekre. Gondolkodjunk: ha valaki 10 galambot küld, 10 % az esélye, hogy eltalálja az előre megnevezett madarát, ha 100-at küld, akkor 1 %.

Lehetne díjazni a bajnokok bajnokát, aki a három távon nagyon sikeres, erre is ki kellene dolgozni egy kiírást.

És még egy fontos dolog. A szövetség évek óta ígérgeti, hogy elkészítteti azokat a számítógépes programokat, amelyek révén órabontáskor egy-egy tenyésztő kütyüjéből az adatokat azonnal a számolóprogramba lehetne átvinni. A Derby Klubnál ezt megoldották, csak a Tipes-szel bajlódnak még. Ha nincs más lehetőség, tőlük kell átvenni ezt a megoldást, hogy az eredményeket akár néhány óra alatt közzé lehessen tenni.

3. Profi gyűjtőhelyeket kell kialakítani.

A költségek nagy része ma abból jön össze, hogy az autónak nagy körben, minden egyesületből össze kell szednie a galambokat. Ezt nem tartható tovább. Központi gyűjtőhelyek kellenek, ahol a versenyszervező feladata a felkészült és hatékony személyzet biztosítása. Ezeket az embereket meg kell fizetni, de meg lehet tőlük követelni, hogy profi módon dolgozzanak.


Tudom, hogy ezek a változások nem mennek máról holnapra. De minél tovább húzzuk, annál nagyobb töréssel jár majd a váltás. A mostani tagszövetségi vezetők ellenállása is nagy lehet, hiszen ők kvázi elvesztik hatalmukat. Aztán sokan vannak olyanok is, akik eleve félnek az újtól, s inkább a régit választják. Ma még megtehetik, hiszen a kerületek többségében az a helyzet, hogy a galambásznak nincs választása, eszi, nem eszi, nem kap mást.

Mi, itt Közép-Magyarországon szerencsés helyzetben vagyunk, mert a Derby Klub megjelenésével és folyamatos erősödésével választási lehetőséget kaptunk és már látszik, hogy ez folyamatosan konfliktusokat okoz a tagszövetségekben, de így is megállíthatatlan a változás.

Összegezve: olyan versenyzési rendszer kell, ahol mindenki szabadon dönthet, hol, milyen távon, hány galambot küldve, kivel akarja összemérni tudását. Döntését szabhatja a pénztárcája vastagságához is. Ha kihagy egy utat, semmit nem veszt, mert nincs csapatverseny. Tehát: több lesz az öröm sportunkban, kevesebb lesz a konfliktus, vonzóbb lesz a kívülállók számára is a postagalambokkal való foglalkozás.

Befejezésül: nem állítom, hogy mindenben megtaláltam a legjobb megoldást, kérlek benneteket, kezeljétek ezt a kis cikket gondolatébresztőként. És: gondolkodjatok! (Furucz Zoltán)

Szombaton Vácott lesz a világbajnokság záróversenye
Vigyázz, ez csak egy trükk: a halott galamb életre kel

Hozzászólások

VASÁRNAPI LEVÉL: Gondolkodtam és leírtam… — 8 hozzászólás

  1. Szia! Azt azért ne feledjük el hogy a galambászok 90% -nak nincs internete! Ebből kifolyólag az információ áramlásból kimaradnak! A tagságunk átlagéletkora szintén magas, ami megint a változtatásoktól való ódzkodáshoz, konzervatív  dolgok előnybe részesítéséhez vezet!  A galambászat egy pici része a versenyzés, agalambok versenyekre való felkészítése már egy tágabb szemléletet igényel!+ pénztátcát! Értem én hogy mit szeretnél!Profibban szervezett verseny naptár! Számítógépes programok, amik azonnal listákat csinálnak!STB. Én csak egy nagyon kedves játéknak egy olyan közegben ami teljesen más mint,a foglalkozásom! Nyugalmat Békét! Ehelyett tömény veszekedés, a fél Dunakeszi nem beszél a másik féllel!? Kritikák? Elégedetlenségek, Negatív hangulat! Jaj de nincs szükségünk ezekre! Nem azt mondom hogy szeressük egymást csak tiszteljük aMásikat! Jó dolgokat továbítasz, tanulunk belőle, érdekes elképzeléseket közölsz! Egyet ne feledd olyan soha nem lesz olyan hogy mindenkinek jó lessz! Bódi Tibor

  2.    Igen.Hát jó lenne mindez amit itt Furucz úr le írt,én is eggyet értek vele,és hozzátenném,hogy a szakososást  is fontosnak tartom a különböző távolságon a küldött galamboknál,felkészítésüknél,galambtipusoknál,és igy is tehetnénk egy lépést az olimpiai kiállításokon való előrelépésben,ahol a világ galambászai nézhetnének.Továbbá kevesebb galambal is elég lenne galambászni,erdményeket elérni,mert a jó galambot ,a díjjas galambot akarnánk tartani,nem a csapatban befutó galamb lenne a fontos a 20,25,vagy ami mégrosszabb 33%-ban helyezett galamb népesítené ducainkat.Jobban oda lehetne figyelni az egészséges galambra,kevesebbe kerűlne és több pénz jutna másra pl.családra vagy akár a központi gyűjtő helyekre,ahol a verseny erdmények is elismertebbek a tisztaságuk és indított galambszámok,tenyésztők miatt.Én mindenképpen támogatnám a megyésítést,a központi gyűjtő helyeket,a dúcbajnokságot,a verseny távokra való szakosodást.Én még annyi hiányosságot látok országunkban,hogy nincs galambász iskolák ahol a megyei vagy jelenlegi Tagszövetségi bajnokok nem tanitjá nem karolják fel azon galambászokat akik a lista végén kullognak 1-2 helyezéssel.Nem segítenek abban,hogy egészséges galambokat tehessenek be a szállító ketrecekbe.Pedig a bajnokok érdekének is annak kellene lenniük,hogy legyen konkurenciájuk,legyenek a versenyeken egészséges galamblétszámok.Szerintem,ha ez így lenne az eredményeink is sokkal nívosabbak lennének világszerte.

    Üdv.Dobai József

  3. Köszönöm a véleményeket!

    Úgy gondolom, sokkal több galambász internetezik, mint gondoljuk, ezért nem kellene idegenkedni a világháló nyújtott lehetőségektől. Minden tagszövetségben vannak, akik járatosak a számítógépek kezelésében. Ha belegondolunk, hogy az elektronikus órákat kezdetben hogyan fogadták, s mára már meg sem tudnak lenni nélküle a sporik – pedig az is egy minikomputer.

    Nem találtam fel a spanyolviaszt, de azt gondolom, most jött el az ideje, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Nyugodtan, meghallgatva egymást. Még nincs okunk kapkodni, de a tétlenkedés nagy károkat okozhat a galambász közösségeknek. (Furucz Zoltán)

  4. Kedves Barátaim!

    Talán nem áll a figyelem középpontjában, ezért leírom a valóságot.

    A tagszövetség nem egy ködbe burkolózó gonosz, harácsoló, idejétmúlt pénzbeszedő szervezet, hanem ti vagytok a tagszövetség. Összeálltatok, hogy saját kedvetekre bármi formájú, minőségű és mennyiségű versenyt szervezzetek.

    A határ a csillagos ég, csak akarnotok kell. A szövetség alapszabálya éppen ezért azt írja, hogy a versenyzés szabadsága minden részvevő számára biztosított. Azt és úgy tesztek, ahogy akarjátok, ha szakszerűtlen, korszerűtlen, zavaros, erőltetett, azért csak ti vagytok a felelősek.

    Az úgynevezett reformok azért halnak el, mert csak a kitalálói akarják. Nagyon jól bevált a 10/5-ös szisztéma, nagyjából mindenki tudja teljesíteni, elegendő galamb megy és jön a szórakozáshoz, egyszerű, ezért aztán erősen tartja a helyét. Én próbáltam változtatni, de a kudarc után megértettem, hogy nem az én dolgom.

    A saját sikertelenségnek sem a versenyformák a hibásak, hanem maga a galambász. Miért nem tenyészt jobban, miért nem fordít gondot a technikájára? Ki tiltja, hogy gyors galambokat tenyésszen? Folytathatnám a kérdéseket.

    Minden versenyt, bárhogy is találják ki, a motivált, reális gondolkodású, tevőleges emberek nyerik, és mindig vesztenek, akik nem tudnak saját hibáikkal szembe nézni.

    Szóval én majd mi kitaláljuk, hogy közösségünk, a tagszövetség miképpen versenyezzünk. Próbálja meg mindenki a saját udvarát seperni.

    GE

  5. Én szeretem a csapatversenyt. Ha nem lenne,hanem helyette hetente lenne valami verseny,amit a kerület 8-10 élversenyzője közül megnyer valaki(többnyire az,akinek aznap jól fúj a szél) nem is igazán érdekelne az egész.Kevesebb galamb? A jelenlegi versenyprogramot 24 jól felkészített madárral végig lehet röptetni. Nálam ezek 75%-a 1-2 éves szokott lenni(azokból még lehet valami),a maradék 6-7 db-ból nem mondom,hogy 1-2-t nem lehetne kitenni,de hogy ettől csökkenne a létszám? Központi gyűjtőhelyek…nálunk a tagság nagy része biciklivel,kismotorral hozza a madarait,ki vállalná fel,hogy minden héten 3-4 embert és 50-100 galambot szállítson? Inkább kerüljön 1000 Ft-tal többe egy csapat….A profi gyűjtők és órabontók bére többe fájna. Majd az egész tortúra után integetnék az autónak,amikor elmegy a házunk előtt. Az azonnali internetes eredményszámolás igen jó lenne,főleg akkor,ha mindenki elektromos órával versenyez(ne). Én a jelenlegi versenyzési rendszert támogatom,10/3 befutóval,betli úttal,33%-os listával. Még egy dolog. 10 év óta most először küldtünk az országos Magdeburgra,mert bekerült a kerületi programba. Ugyan nem voltunk heten,így a szomszéd egyesületnél gyűjtöttünk,ami 10 kilométerre van,de mégsem 100-ra.

  6. Kedves Schill, a 10/3 és a 33%-os lista egyidejűleg logikai ellentmondás. A kisebb befutószám a gyors galamboknak kedvez, a tágabb lista pedig a ráérősebbeknek.

    A kis befutóarány egyébként kedvez a véletlennek, ezért közvetve nem a fejlődést szolgálja. Ha pár galamb elég a sikerhez, elkerüli a figyelmet, hogy mennyi gyenge van a padlásban, netán még az a szabály is kirajzoldik, hogy jó sokat kell tartani, és érdemes a csapatlétszámok emelése mellé állni.

    Én kizárólag a totálbefutót tartom jónak, ez kényszeríti a galambászt olyan galambok tartására, amelyekre mindig lehet számítani.

    • Kedves György! A miénk kis egyesület a kerület nyugati szélén,szinte a legrövidebb dúctávokkal.Két hátszeles út a jelenlegi rendszerben (10/5 befutó,20%-os lista,betli nélkül) totálisan kiír minket a csapatversenyből. A tőlünk keletre fekvő egyesületek úgy telerakják a listát,hogy nekünk gyakran egy helyezés sem jut. Aztán fordul a széljárás,a 100 küldött galambunkból 80-90-et is fel szoktunk tenni,viszont mivel Az összlétszámhoz képest keveset küldünk,a többiek vígan felpakolják az 5 befutójukat. Így hozunk rajtuk maximum 10-15 pontot,míg ők a hátszeles utakon simán ránkvernek 40-50-et. Totál befutó esetében(vegyük a legrosszabbat,az első két út hátszeles) az ottani 5-6 élversenyző ránkver 200 pontot,ezzel minden nyerési esélyünk elúszna.A 10/3 befutóval az időjárás miatt előnyben lévő kevésbé tud elhúzni egy úton,a 33-as listával a hátrányban lévőnek több esélye van pár pontot szerezni kedvezőtlen szél esetén,a betli utat meg nem kell magyarázni.Persze lehet,hogy egyszerűbb lenne 30 km-re keletre költözni(Duna part). A Dél-Duna összesített bajnoka általában a Duna mellett lakik…..

  7. Ha a kocsmába be megy a vendég eldöntheti mennyit iszik, hülyére issza magát vagy csak amennyi jólesik és ha csak egy pohárral iszik akkor is kedves vendég. A kocsma mégis tele van. Ha kötelező lenne az asztal alá inni magát és az egész fizetését italra költeni csak a részegesek mennének be.Az öntudatlanságig ivás nem szórakozás, nem is kötelező.
    Talán ebbe az irányba kellene elindulni.Családbarát lenne………!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*