Világbajnokság: igazán húsz győztese van a versenynek

postagalamb világbajnokság záróverseny1Teljes siker volt a Vácott rendezett postagalamb világbajnokság – így értékelte a legtöbb résztvevő az eseményt, amelyen számos ország kiváló tenyésztője, az FCI több vezetője is jelen volt.

A Gombási úton lévő teszttelepet nagyon sokan keresték fel, a nap folyamán egyes adatok szerint mintegy ezren fordultak meg a vendégfogadásra szépen berendezett területen. Voltak érdeklődők, akik a postagalambászatról még csak hallottak és most a saját szemükkel is meggyőződhettek róla, hogyan is működik ez a hobbi. A köztévé is többször helyszíni, élő adásban számolt be a fejleményekről.

A gyermekes szülők a kicsiket és a nagyobbakat a dúcok mögötti területen hintózni és lovagolni vihették, a felnőttek pedig kényelmes elhelyezkedve várhatták a galambokat. Prágából mintegy 430 galambot engedtek fel, ám a reggeli pára és egy kis eső miatt a startra csak 9 óra 30-kor kerülhetett sor. A szervezőktől kapott információ szerint út közben egy kis hátszél segítette a galambokat, ehhez képest alakult a verseny sebessége is. Az első galambok délután három órakor érkeztek, ami azt jelenti, hogy a madarak a mintegy 430 kilométeres távot öt és fél óra alatt tették meg.
Korábban is érkezett egy galamb, amelyről azonban kiderült, hogy az előző útról nagyon megkésve hazarepült madár volt.

Három órakor egy húszas csapat szállt le csaknem egyszerre a dúcokra, így igazán a szerencse döntötte el, hogy ki nyerte az első díjat. Fortuna ezúttal egy magyar tenyésztőnek, Nagy Mihálynak kedvezett, de gyakorlatilag mind a húsz galamb győztesnek tekinthető.

postagalamb világbajnokság záróverseny2

Bárdos István, szövetségünk elnöke szerint remek körülmények között készítették fel a galambokat, s ebben döntő szerepe van Bacskai Sándornak, akinek családja is minden támogatást megadott és a verseny napján is kitett magáért. Elsősorban nekik köszönhető, hogy mindenki jól érezhette magát. De köszönet jár azoknak a segítőknek is, akik teszttelepen dolgoznak. (Furucz Zoltán)

 

Akinek igazi feltöltődés, ha postagalambjai közt lehet
Fontos felhívás a Derby Klubtól: vasárnap lesz a gyűjtés

Hozzászólások

Világbajnokság: igazán húsz győztese van a versenynek — 2 hozzászólás

  1. Kedves Zoltán !
    Sajnálattal közlöm Veled, hogy nem tudok részedre anyagot küldeni. Ui. el készítettem egy anyagot NAGY Mihály – Elek -és a fotókat is, melyet szeretnék részedre megküldeni. Üdvözlettel: Szabó Ferenc

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*