VASÁRNAPI LEVÉL: Civil társaság, Derby Klub, javaslatok

Furucz ZoltánKét hete szombaton egy kicsit hosszúra nyúlt küldöttgyűlést tartott a szövetség, s ez elmúlt napokban azon gondolkodtam, melyek azok a témák, amelyeket mindenképpen említsek meg személyes beszámolómban – ezt néhány napon belül majd követi a videós tudósítás is.

Sok mindenről lehetne beszélni, hiszen több ponton módosult az alapszabály, a változásokat egyrészt a törvényi környezet átírása kényszeríti ránk, másrészt új megoldásként megjelent például a civil társaságok létrehozásának lehetősége, s ahogy hallom, szerte az országban nagy lendülettel szűnnek meg az egyesületek, s alakulnak az új szervezetek, amelyek nagy előnye, hogy jóval kevesebb adminisztrációval lehet ugyanazt a munkát elvégezni, mint eddig.

Szóba került a kettős tagság is, amely ugyan nem sokakat érintett, de mégis gyakran borzolta a kedélyeket. Annak idején, ha jól emlékszem, az volt a cél, hogy a galambászt arra kényszerítsük, hogy az őt befogadó egyesületben versenyezzen, s ne nagyon keressen más lehetőségeket. Ám közben kitárult a világ, s egyre inkább megerősödnek azok a kezdeményezések, klubok, amelyek alternatív versenyzést kínálnak.

A küldöttek el is törölték a kettős tagságot, ám azt már nem nagyon akarták megérteni, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy bármely galambász annyi helyen versenyez egy időben, ahány helyen fogadják a jelentkezését. Küldhet például az egyesületben, aztán autózva mondjuk ötven kilométert, a szomszédos kerület egy másik közösségében, s ha úgy adódik, valamelyik maraton klubban.

Ráadásul itt van a Derby Klub is, amely immár nem csak Budapesten és közép-Magyarországon számottevő tényező, hanem Miskolc és Nyíregyháza környékén is. Tavaly még sikerült megakadályozni, hogy rendeződjön a szövetség és a derbysek viszonya, az idén azonban a küldöttek megszavazták, hogy az elnökség tárgyaljon az együttműködésről és ha a klub betartja a szabályokat, akkor egyezzenek is meg.

Ez már csak azért is lenne fontos, mert nem olyan sok galambász van kishazánkban, hogy hagyni kellene osztódni a szövetséget, másrészt a klub adatai szerint legalább háromszáz olyan versenyzőjük van, aki tagja a szövetségnek is: sokat segíthetne egy megállapodás abban, hogy a Derby Klubban megrendezett versenyeken elért eredményeik hivatalossá váljanak, és ezzel a galambok életteljesítményébe, a különböző országos megmérettetésbe beleszámítsanak.

A vége felé Bárdos István szövetségi elnök még szóba hozott egy témát, amely a fogyó türelem miatt már nem nagyon kapott kellő figyelmet. Az elnök bejelentette, hogy munkacsoportokat szeretnének létrehozni annak érdekében, hogy a sportunk fejlődését szolgáló javaslatok megfelelő előkészítés után akár döntésre előkészített állapotban kerüljenek a különböző testületek elé. Ez jó ötletnek látszik, hiszen a versenyzés, a szervezetfejlesztés és az utánpótlás terén is határozott és gyors lépéseket kellene tennünk az elkövetkező időszakban. (Furucz Zoltán) ♦

Harminc éves az egyesület és a Maraton Klub csoportja
Bírálóképzés: iskolapadba ültek a galambászok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*