Szomorú hír érkezett: Bredában elhunyt Piet Manders

Piet Manders Janssenéknél-700Szomorú hír jelent meg a szövetség honlapján. “Megrendüléssel tudatjuk, hogy 2016. augusztus 9-én este, életének 74. évében elhunyt Piet Manders, az egyik legnagyobb Janssen állománnyal rendelkező, világhírű holland postagalambász. Piet köztudottan kötődött Magyarországhoz, halála is hazánkból történt visszaérkezése után érte. Temetéséről később tudunk információt adni” – áll a közleményben. 

Piet Manders a hetvenes években kezdett a Janssen galambokkal foglalkozni, néhány év alatt jelentős állományt vásárolt össze. A galambokat közvetlenül az arendonki dúcból szerezte be.

Dúcában a Janssen galambok legjobbjainak leszármazottaiból egy egész regiment volt megtalálható. Nem csak adott és vett, sokszor csere útján is kiváló galambokhoz jutott. Egy alkalommal például Eijerkampékkal állapodott meg, s ennek keretében ők 30 fiatalt vettek Piettől, s további húszat cseréltek.

Rendszeresen járt Arendonkban, volt idő, amikor kéthetente megfordult ott. “Otthon érezhetem magam náluk, mint gyermek a szüleinél” – mondta egyszer.

Az elmúlt években Nyugat-Európa szerte megszaporodtak a jórészt kiváló versenyzők postagalambdúcai ellen elkövetett betörések, galamblopások. Ennek a bűncselekmény-sorozatnak Piet Manders, a hazánkban sokat tartózkodó világhírű galambász is áldozatává vált 2010-ben.

Szoros, baráti kapcsolatokat ápolt több magyar galambásszal. Ennek révén remek tenyészgalambok kerültek az országba, amelyek utódai sok díjat szálltak.

Piet Manders Eindhovenben született 1942. június 1-jén, és Bredában halt meg 2016. augusztus 9-én. A galambászok augusztus 16-án 19 és 20 óra között vehetnek búcsút Piet Manderstől a creemersi ravatalozóban, a szertartásra pedig másnap, augusztus 17-én szerdán 19 órakor kerül sor Baarle-Nassauban. Sporttársunkat a de Hoevens-i temetőparkban helyezik végső nyugalomra. ♦

Tiszafüreden tartják a magyar galambászok találkozóját
Egy őrült galamb az autópályán versenyzett a kocsikkal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*