Díjkiosztó és évértékelés a Pannon Maraton Klubban

hegedus-vs-hegedus-a-pannon-maraton-bajnokaSzombaton Lajosmizsén az Öreg Tanyacsárdában tartották a Pannon Maraton Klub díjkiosztóját. Az alkalmat kihasználva a klub vezetése tájékoztatást adott az idei szezon tapasztalatairól és a 2017-es tervekről is.

“Ez az évünk sajnos arról szólt, hogy miként tudjuk galambjainkat a dúcban lazán, szellősen elhelyezni” – mondta már az elején Mihalik Csaba elnök, utalva arra, hogy számos út a vártnál nehezebbre sikeredett és volt egy kifejezetten katasztrofális feleresztésük is Konstancaból.

A román tengerparti városból rendezett versenyen 960 méter/perccel kezdtek az élgalambok. Jellemző az út nehézségére, hogy aznap csak egy galamb érkezett Kovács Vilmos dúcába, ezzel lett övé az elsőség. Másnap is csak elvétve találták meg otthonukat madaraink. Összesen 380 galamb rajtolt el, a következő egy hétben 22 érkezett haza.

A veszélyre a román starter is figyelmeztetett, hiszen a verseny idején az ukrán válság miatt nagyon sok hadihajó horgonyzott a kikötőben és feltehető, hogy ezek erős radartevékenységet is folytattak.

Mihalik Csaba a 2017-es tervekkel kapcsolatban elmondta: alaposan át kell gondolni, hogy milyen feleresztései helyeket válasszanak. Június közepén rendeznék az első versenyt, július első hétvégéjén pedig a pénzdíjas magdeburgi feleresztésre kerülne sor. Ezt követően még egy klubverseny lenne július közepén, majd a szezon végén egy ráadás: a résztvevők figyelmébe ajánlotta a július 29-re tervezett nemzetközi brüsszeli startot.

Az elhangzottakhoz többen is hozzászóltak. Azt kérték, hogy mivel nagy a klub által lefedett terület, némi iránymódosítással igyekezzenek kiegyenlíteni az esélyeket. Az elnök kiemelte: most csak egy tájékoztatóról van szó, a döntést a klub közgyűlése hozza majd meg.

A beszámolók után adták át a díjakat. Az összetett csapatbajnokság végeredménye a zónabajnokságok alapján:

  1. helyezett   Hegedűs vs. Hegedűs       1 cs  U03    809  cof     9 helyezés    II. zóna
  2. helyezett   Gál László                           1 cs  N11     917 cof      9 helyezés     II. zóna
  3. helyezett   Harmat Gábor                     1 cs  U03     536 cof      8 helyezés     II. zóna
  4. helyezett   Kiss Gyula                           1 cs  M08    671 cof     8 helyezés      I. zóna
  5. helyezett   Kovács Vilmos                    1 cs   M12   702 cof     8 helyezés      I. zóna

Mihalik Csaba beszámolójáról és a hozzászólásokról készült hangfelvételünket itt meghallgathatod. (képünkön a klub csapatbajnokságának győztese)

Egy újabb veszteség: Varga Károly elhunyt
Abdai hétköznapok: stabilnak látszik a jövő

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..