Szövetségi tervek 2017-re: nemzeti bajnokságok

galamb-a-kezben-chipgyuruvel-700A szövetség vitára bocsátotta a 2017-es nemzeti bajnokságokra vonatkozó kiírások tervezetét. Ebben jellemzően a már korábban is meghirdetett megmérettetések szerepelnek. Az új eredményszámoló program segítségével a legtöbb nemzeti, zóna vagy régiós bajnokságban szinte napra készen nyomon követhető lesz egy galamb vagy tenyésztő helyezése.

♦ Magyar Nemzeti Bajnokság

A Nemzeti Bajnokságok értékelése a rövid-, közép-, hosszútáv és fiatalok kategóriában a következő számítással történik: (koeff = elért helyezés x 1000/indított galamb létszám).

♦ Magyarország Nemzeti Rövidtávú Bajnoka

– 100-400 km között távolságokról a versenykerületek által rendezett versenyeken a versenyző a csapat versenygalambjából, utanként 10/3 galamb eredménye számolható régió, versenykerületi, előre kijelölt 1. röpcsoporti listából.
– Mindenkinek a három legjobb versenye számít.
– Minimum 50 versenyző és 1000 galamb részvétele szükséges.

Díjazás (bruttó):
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 70.000 Ft
3. hely: 50.000 Ft

♦ Magyarország Nemzeti Középtávú Bajnoka

– 300-600 km között távolságokról a versenykerületek által rendezett versenyeken a versenyző a csapat versenygalambjából, utanként 10/3 galamb eredménye számolható régió, versenykerületi, előre kijelölt 1. röpcsoporti listából.
– Mindenkinek a három legjobb versenye számít.
– Minimum 50 versenyző és 1000 galamb részvétele szükséges.
– A három beszámított versenyből legalább egynek 400 km felettinek kell lennie.

Díjazás (bruttó):
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 70.000 Ft
3. hely: 50.000 Ft

♦ Magyarország Nemzeti Hosszútávú Bajnoka

– 500 km feletti távolságokról a versenykerületek, a régiók, a maraton klubok által szervezett versenyeken a versenyző a csapat versenygalambjából, utanként 10/3 galamb eredménye számolható régió, versenykerületi és előre kijelölt 1. röpcsoporti listából.
– Mindenkinek a három legjobb versenye számít.
– Minimum 50 versenyző és 1000 galamb részvétele szükséges.
– A három beszámított versenyből legalább egynek 600 km felettinek kell lennie.

Díjazás (bruttó):
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 70.000 Ft
3. hely: 50.000 Ft

♦ Magyarország Maraton Bajnoka

– 800 km feletti távolságokról a maraton klubokban és a versenykerületek által rendezett versenyeken a versenyző a csapat versenygalambjából utanként 3 befutó galamb eredménye értékelhető (koefficiens = elért helyezés x 1000/indított létszám x dúc km).
– Mindenkinek a három legjobb versenye számít.
– Minimum 50 versenyző és 800 galamb részvétele szükséges.

Díjazás (bruttó):
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 70.000 Ft
3. hely: 50.000 Ft

♦ Magyarország Fiatal Galambok Bajnoka

– Minimum 100 km fölötti távolságról rendezett versenyeken, csak az aktuális évi gyűrűvel gyűrűzött fiatal galambokkal lehet versenyezni. Versenykerületek által rendezett versenyekből 3 út figyelembe vételével, utanként. A versenyző a csapat versenygalambjából utanként 20/6 befutó galamb eredménye értékelhető. – Régió, versenykerületi és előre kijelölt 1. röpcsoporti listából.
– Minimum 20 versenyző és 400 db galamb részvétele szükséges.
– A hosszútávú versenyekhez hasonlóan javasoljuk megszervezni régió keretek között a fiatalok nemzeti bajnokságát (szállítás!).
– Valamennyi szállító járműbe berakott galamb oltási igazolással kell, hogy rendelkezzen.

Díjazás (bruttó):
1 hely: 100.000 Ft
2 hely: 70.000 Ft
3 hely: 50.000 Ft

♦ Magyarország Ászgalambja

– Minden nemzeti bajnokság kategóriában a helyezett galambok eredménye alapján ászgalamb értékelésre kerül sor.
– Összesítésben hím-tojó kategória.
– Kategóriánként a galambok 3 eredménye vehető figyelembe (R/3, K/3, H/3, M/3, F/3).

Díjazás (bruttó):
1. hely: 30.000 Ft
2. hely: 20.000 Ft
3. hely: 10.000 Ft

♦ Senior – Junior Kupa

Külön nemzeti értékelés készül a magyar rövid-, közép-, hosszútávú és fiatalok bajnoki eredményeiből a 3-3 legeredményesebb 65 év feletti, illetve 18 év alatti versenyzők részére.

♦ Anker Alfonz Bajnokság

Általános szabályok: A versenykerületek által rendezett főversenyeken elért eredmények használhatóak fel, melyek egységes értékelési módszer segítségével vannak összehasonlítva. Az összehasonlítás a galambok által elért helyezések száma alapján történik, régiós vagy versenykerületi listáról, a dúc bármely 5 galambjának 7-7 helyezése alapján! Maximum 5×7=35 helyezés, 20 %-os listán szerzett koefficiens alapján. Csak az a verseny értékelhető, ahol minimum 50 tenyésztő és 1000 db galamb indult.

– Az Anker Alfonz Bajnokság útjai megegyeznek a Nemzeti Bajnokságban számolt utakkal, attól eltérni nem lehet.
– Feltétel még, hogy minimum 1 hosszú, 1 közép, 1 rövid útnak szerepelnie kell!
– Anker Alfonz Bajnokságot a versenykerületek száma alapján díjazunk.

Díjazás (bruttó):
1. hely: 100.000 Ft 
2. hely: 80.000 Ft
3. hely: 60.000 Ft
4. helyezettől serleg és oklevél.

♦ Komlódy Ferenc Emlékverseny (Szuperkupa)

– A Magyar Galambászok Hétvégéjén megrendezett országos hosszú-távú versenyből kerül értékelésre.
– Feleresztési hely: Magdeburg (koordináták: 52° 10’ 33,3” – 11° 29’ 06,4”).

I. zóna: 700 km alatt
II. zóna: 700,001 -750 km között
III. zóna: 750,001 – 800 km között
IV. zóna: 800,001 – 850 km között
V. zóna: 850,001 km fölött

Díjalap: bruttó 1.600.000 Ft

A Magyar Postagalamb Sportszövetség július 22-én kiemelt nemzeti versenyt rendez Magdeburgból, az ország minden postagalambászának aki a 2017. évre versenyengedélyt váltott. Tenyésztőnként a küldhető galamb darabszám nincs korlátozva (de előre kell a darabszámot és a gyűjtőhelyet jelezni).

Díjazás:
– Szuperkupa Országos egyéni az összes indult galamb alapján, az első 10 galamb (pénzdíjazás).
– Szuperkupa zóna egyéni az öt zónában (pénzdíjazás).
– Szuperkupa nemzeti csapatverseny, tenyésztőnként a 3 leggyorsabb galamb által a saját zónában elért koefficiensek alapján. Az első 10 csapat (pénzdíjazás).
– Szuperkupa zónánkénti csapatverseny (1-2-3. csapat pénzdíjazás).

Részvétel:
– A versenykerületek a versenyprogramjukba illesztve.
– Egyéni nevezések a Szuperkupa versenyre.

– Nevezési díj 400 Ft/galamb szövetségi szállításkor, versenykerületi szállításnál 100 Ft/db.
– Részletes tájékoztatót a hatodik havi szaklapban adunk.
– A versenykerületek programjai és az előzetes nevezések alapján szervezzük meg a gépkocsikkal történő szállítást, a férőhelyek korlátai miatt helyszíni nevezést nem fogadunk el.

Egyéni díjazás – zónánként Szuperkupa:
1. hely: 40.000 Ft
2. hely: 30.000 Ft
3. hely: 20.000 Ft
4-5. hely: 10.000 Ft

Csapatdíj az öt zónában:
1. hely: 50.000 Ft
2. hely: 30.000 Ft
3. hely: 20.000 Ft

Országos Szuperkupa – egyéni:
1. hely: 50 000 Ft
2. hely: 40.000 Ft
3. hely: 30.000 Ft
4-5. hely: 20.000 Ft
6-10. hely: 10.000 Ft

Szuperkupa nemzeti csapat díjazás a zónákban elért 3 befutós csapateredmény alapján:
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 60.000 Ft
3. hely: 50.000 Ft
4.-10. hely: 20.000 Ft

Koefficiens = zónalistán elért helyezés x 1.000/indított létszám x dúctáv (km)

– Díjátadás: az országos 1-5. egyéni és csapat az országos díjkiosztón, a továbbiak és a zóna helyezettek a zónadíjkiosztó rendezvényeken.

♦ Derby versenyek – Kállay Ferenc Derbyverseny

Minden versenykerület saját leghosszabb távolságú versenyén a két vagy többéves derbygyűrűs galambok versenyeredménye alapján hirdetett derbyverseny.

– Kizárólag egyéni verseny, a derbygyűrűs galambok önálló értékelésével, versenykerületi derbylista alapján.
– A versenylista sebesség alapján készül.
– Csak a gyűrűkártya tulajdonosa versenyeztetheti a galambot, csak ő nyerheti a díjakat.
– A díjazás bruttó 1.000.000 Ft (amely a következőképp kerül felosztásra a versenykerületek között: egymillió osztva a 2014-2015-ben összesen az országban vásárolt derbygyűrűk számával, az így kapott gyűrű/Ft szorozva a versenykerület által 2014-2015-ben vásárolt derbygyűrűk számával).
– Díjátadás: a versenykerületekben.

♦ Egyéves derbygyűrűs galambok nemzeti versenye

A versenykerületek által előre kijelölt középtávú úton a versenykerületek saját listája alapján kerül díjazásra! Az egyéves derbygyűrűs galambok önálló értékelésű egyéni versenyen vesznek részt. Csak az egyéves Derby galambok részére egyéni lista alapján.

– A díjazás bruttó 1.000.000 Ft (amely a következőképp kerül felosztásra a Versenykerületek között: egymillió osztva a 2016-ban összesen az országban vásárolt derbygyűrűk számával, az így kapott gyűrű/Ft szorozva a versenykerület által 2016. évben vásárolt derbygyűrűk számával).
– A versenylista sebesség alapján készül.
– Csak egyéni értékelés van!
– A galambot csak a gyűrűkártya szerinti tulajdonosa versenyeztetheti, csak ő nyerheti a díjakat.
– Díjátadás: a versenykerületekben.

♦ Nemzeti színű gyűrűs versenyek

Két és több éves, nemzeti színű gyűrűs galambok versenye.

A 2017. évben a H sportkategóriában elért helyezés alapján díjazzuk a két és több éves, nemzeti színű gyűrűs galambokat! Maximum 6 helyezéssel! A galambom.hu oldalon figyelemmel kísérhető egész évben a verseny alakulása!

Díjazás:
1. hely: 250.000 Ft
2. hely: 200.000 Ft
3. hely: 150.000 Ft
4-15. hely: 30.000 Ft

– A galambot csak a gyűrűkártya szerinti tulajdonosa versenyeztetheti, csak ő nyerheti a díjakat.
Díjátadás: Az 1-3. díj az országos díjkiosztón, a továbbiak a zóna díjkiosztó ünnepségeken – meghívók alapján. A díjakat CSAK személyesen lehet átvenni.

♦ Egyéves nemzeti színű gyűrűs galambok versenye

A 2017. évben a G sportkategóriában elért helyezés alapján díjazzuk az egy éves nemzeti színű gyűrűs galambokat! Maximum 5 helyezéssel! A galambom.hu oldalon figyelemmel kísérhető egész évben a verseny alakulása!

Díjazás:
1. hely: 250.000 Ft
2. hely: 200.000 Ft
3. hely: 150.000 Ft
4-15. hely: 30.000 Ft

– A galambot csak a gyűrűkártya szerinti tulajdonosa versenyeztetheti, csak ő nyerheti a díjakat.
– Díjátadás: Az 1-3. díj az országos díjkiosztón, a továbbiak a zóna díjkiosztó ünnepségeken – meghívók alapján.
– A díjakat CSAK személyesen lehet átvenni.

♦ Fiatal nemzeti színű gyűrűs galambok versenye

– Az adott évi nemzeti színű lábgyűrűvel gyűrűzött fiatal galambok részére rendezett versenykerületi verseny.
– A versenykerület által rendezett 2017. évi fiatal galambok versenysorozatában: a verseny központi távolsága minimum 300 km legyen.
– A versenylista sebesség alapján készül.
– Csak egyéni értékelés van.
– A galambot csak a gyűrűkártya szerinti tulajdonosa versenyezheti, csak ő nyerheti a díjakat.
– A nemzeti színű gyűrű ára 2017-ben 1000 Ft/db.

Díjazás: a nemzeti színű gyűrűs galambok részére a versenykerületek a 2017. évi nemzeti gyűrűk vásárlása után kapják meg a díjazásra fordítható összeget (500 Ft/gyűrű), amelyből minimum az első 1-10. helyezett galambokat díjazni kell.

– Díjátadás: a zóna díjkiosztó ünnepségeken.
– A díjakat CSAK személyesen lehet átvenni.

♦ Bíró József Emlékverseny

– A Magyar Postagalamb Sportszövetség által rendezett leghosszabb távú verseny egyéni első helyezettje számára kerül kiadásra.
– Díjazás: serleg díjazás

♦ Pálmai Gábor Emlékverseny

– Az aktuális olimpián a legjobb eredményt elért magyar postagalamb díja 2 évente, az olimpiák után kerül kiosztásra.
– Amennyiben ugyanolyan helyezést ér el sport- vagy standard kategóriában a legjobb magyar postagalamb, akkor az elért helyezésnek megfelelően több díjat adunk ki.

♦ Nyitrai Ferenc Emlékverseny – Az Élversenyzők Bajnoksága 2017

– A Nemzeti Bajnokság 3 értékelési formájában (rövid-, közép- és hosszútáv) az országos listán elért helyezési számok összeadása utáni összesített nemzeti sorrend alapján kerül kiosztásra. Beszámolandó a R+K+H távon a 10/3-as és a dúcbajnoksági sorrend is.

Díjazás (bruttó): 500.000 Ft

Nemzet Élversenyzője:
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 60.000 Ft
3. hely: 40.000 Ft
4-10. hely: 20.000 Ft

A Nemzet Junior Élversenyzője:
1. hely. 40.000 Ft
2. hely. 20.000 Ft
3. hely 20.000 Ft

Nemzet Senior Élversenyzője:
1. hely: 40.000 Ft
2. hely: 20.000 Ft
3. hely: 20.000 Ft

– Díjátadás az országos díjkiosztón.

♦ Országos Hosszútávú Régiós Bajnokság – Ujházy Péter Bajnokság

Régiók javasolt besorolása:
1. régió: 11 – 13 – 14 – 25 – 29 VK
2. régió: 01 – 02 – 06 – 12 – 16 – 17 VK
– G-21 Derby klub
3. régió: 07 – 23 – 26 – 28 VK
4. régió: 08 – 10 – 22 – 27 VK
5. régió: 04 – 05 – 15 –19 –20 – 21 – 30 VK

Régióértékeléshez a minimum induló versenyzői létszám legalább 2 versenykerület, 100 fő, 2000 galamb.

Az elnökség és az SVB ajánlása a nemzeti hosszútávú régióversenyek időpontjaira:
– május 27-28.
– június 10-11.
– június 24-25.
– július 08-09.

Javasolt feleresztési helyek:
Prága, Regensburg, Pilsen, Straubing, Döbeln, Halle, Grimma, Platting, Vilshoffen, Neumarkt, Cheb, Radeburg, Wittenberge, Magdeburg, Scwabach, Asschaffenburg.

Értékelés: Ujházy Péter Bajnokság (a 3 legjobb út alapján). Helyezés arányos pontosztással, ahol az induló pontszám minden versenyen 100-100 pont, a 20 %-os díjlista utolsó galambja 40-40 pont. Minden tenyésztő korlátlan létszámban küldheti galambjait az adott hosszútávú versenyre. A számítás alapjául a tenyésztő által küldött darabszám minden megkezdett ötödik galambja után egy eredménye számít, amely az 5 db, vagy annál kevesebb küldött galamb esetében minimum 2 db.

Maximum ennyi galamb hozhatja a 20 %-os díjlistán a helyezésüknek megfelelő pontszámot, melyek összesített pontértékét el kell osztani a tenyésztő által küldött létszámnak megfelelő (5/1) darabszámmal.

A 3 verseny összegzéséből megkapjuk az Ujházy Péter Bajnokság régió ranglistáját.

A HOSSZÚTÁVÚ UJHÁZY PÉTER BAJNOKSÁGBAN CSAK A RÉGIÓLISTA VEHETŐ FIGYELEMBE! A CSAPATÉRTÉKELÉSNÉL VERSENYKERÜLETI ÉS RÖPCSOPORTI NEM. A régiókban elért eredmény összefésülése adja az országos végeredményt.

Díjazás az országos lista alapján (bruttó):
1. hely: 100.000 Ft
2. hely: 70.000 Ft
3. hely: 50.000 Ft
4. hely: 30.000 Ft
5. hely: 20.000 Ft

Az 5 régióban a csapatok (bruttó):
1. hely: 30.000 Ft
2. hely: 20.000 Ft
3. hely: 10.000 Ft

Bárdos István elnök lapunknak elmondta: december elejéig várják a javaslatokat, mert a decemberi elnökségi ülésen fogják véglegesíteni a jövő évi szabályokat. A kéréseket, véleményeket a szövetségnek közvetlenül e-mailben is el lehet juttatni, vagy várjuk szerkesztőségünkbe, ahonnan továbbítjuk a döntéshozóknak. ♦

A Bajnok ismét győzött: Varga Károly kerületi bajnok!
Szövetségi tervek 2017-re: egységes szabályok alapján

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*