Még rosszabb hír: terjed a madárinfluenza Európában

madarinfluenzaban-leolt-tyukokNémetországban és Ausztriában is megjelent baromfiállományokban a madárinfluenza – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága szombaton az MTI-vel. Ez számunkra, postagalambászok számára nem jó hír.

A közlemény szerint az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset. Pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza-fertőzöttségét állapították meg – írták.

Olvasd tovább

Figyeljünk oda: Békésben megjelent a madárinfluenza!

kinaiak-galambokat-fogdosnak-ossze-700A Dél-Afrikai Köztársaság, Hong-Kong, Izrael és Japán vezetett be importkorlátozásokat a magyar baromfitermékekre a Békés megyében nemrég kimutatott madárinfluenza miatt. Egy tótkomlósi telepen 9 ezer pulykát kellett leölni. Reméljük, hogy a betegség az adott körön belül marad, mert emlékezzünk csak rá: volt olyan versenyszezon, amikor a madárinfluenza alaposan átírta a terveket.

A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt több Európai Unión kívüli ország is megtiltotta az élőbaromfi és különböző baromfi termékek exportját az érintett megyéből vagy Magyarországról – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az Európai Unión belülre valamennyi, korlátozás (védő- vagy megfigyelési körzet) alá nem vont területről lehet baromfit és termékeket is kiszállítani – tették hozzá.

Olvasd tovább

Olimpia, állatorvosi előadások: a fiatalok betegségéről

olimpia-dr-Krajcik-250Az elmúlt évben a nemzetközi szövetség, az FCI felkérésére szakemberekből álló csapat összeállított egy kérdőívet, amelyet szétküldtek a világban. Mivel a részvétel a felmérésben önkéntes volt, a szervezők nem számítottak különösebben nagy aktivitásra, ehhez képest több mint háromezren töltötték ki az interneten. Mint kiderült, Magyarországon is elkészült a fordítás, a kérdőívet szétküldték a szaklappal, de egyelőre nem tudható, mi lett a válaszok sorsa, ha egyáltalán akadt valaki, aki kitöltötte.

A főleg állatorvosokból álló team úgy igyekezett összeállítani a kérdéseket, hogy az azokra kapott válaszokból valamilyen következtetések levonhatók legyenek. Ezért rákérdeztek a galambok tréningeztetésére, gyógyszerezésére, a kötelező védőoltásokra, s arra, hogyan, milyen körülmények között jelentkezett egy-egy állományban a fiatalok betegsége.

Olvasd tovább

Egy könyv, amelyet már most érdemes forgatni

Talaber-Zsolt-250Talán nem is kell sokunknak különösebben bemutatni dr. Talabér Zsoltot. Ám most hadd álljon itt néhány sor a honlapjáról.

Dr. Talabér Zsolt Budapesten született, jelenleg Kecskeméten dolgozik. Egy állatorvosi rendelőt és állatgyógyszertárat vezet, mely elsősorban galambok és kisállatok ellátásával foglalkozik. 2000 óta publikál, először állatorvosi szakcikkei jelentek meg különböző folyóiratokban. 2003-ban jelent meg első magyar nyelvű galambkönyve, a Galambok gazdaságos gyógykezelése, amely hatalmas siker lett itthon, majd egy év múlva rá az angol változat külföldön is.

Olvasd tovább

Vakcinázási szabályok, amiket be kell tartani!

oltás - nyakbőr alá 2Ezekben a hetekben sűrűn előkerülnek a fecskendők és az oltópisztolyok a dúcokban. Egyrészt a versenyek végeztével a megmaradó állományt érdemes még egy kezelésnek alávetni, még a nagyvedlés előtt, másrészt a fiatalok felkészítése is fontos, hiszen lassan elindul az őszi versenyszezon.

Egy olvasónk, Kalmár Gusztáv, aki ugyan nem postaglambokkal foglalkozik, de rendszeresen böngészi cikkeinket, küldte be az alábbi anyagot, amit ő is a neten talált. de rendkívül hasznosnak tart. Kibogarásztuk, hogy a szerző feltehetően dr. Pascal Lanneau, az ismert szakállatorvos.

A téma tehát: vakcinázás pox, pmv, paratyphus ellen.

egybol-ketto

Olvasd tovább

Fiatalok betegsége: kerüld el a legrosszabbat

beteg fiatalA postagalambászatban széles körben elterjedt az a tévhit, hogy szerek adagolásával mindent meg lehet oldani, sőt, csak így lehet bajnoki címet szerezni. Pedig sokan már arra is rájöttek, hogy ha nem hallgatnak a józan eszükre, rengeteg pénz elköltésével sem jutnak előrébb. A galambászatban nagyon sok kereskedő és állatorvos jól megél a naív és hiszékeny sporikból.

Ezt fejtegetik ma már a külföldi szakirodalomban is, ahol mostanában se szeri, se száma a fiatalok betegségével foglalkozó írásoknak. Figyelmesen végigolvasva ezeket, kiderül, hogy tökéletes megoldás nincs, de vannak olyan eszközeink, amelyekkel csökkenthetjük a kockázatot.

De mi is a fiatalok betegsége?

hirdetések2014-salmocolin

Olvasd tovább

Az Anna víz csodát tesz a szegedi galambokkal

Egy napokban közzétett tanulmány szerint az Anna-kút vizét ivó galambok sokkal tovább élnek, mint a hagyományos vizet fogyasztó társaik.

A szegedi Anna-kút vizét évtizedek óta fogyasztják a szegediek, hiszen kedvező élettani hatása van az itt felszínre törő gyógyvíznek. Az Anna-kút környékén élő galambok is ezt a vizet fogyasztják, ezért a Szegedi Ornitológiai Társaság szakemberei kíváncsiak voltak arra, milyen hatással van a gyógyvíz az itt honos galambokra.

Olvasd tovább

Már most előzzük meg a fiatalok betegségét

Nagypál László-szerkÉrdekes összeállítást tett közzé a Galamb Hungária honlapján Nagypál László. A sikeresen versenyző cégtulajdonos a fiatalok versenyei előtt egy kezelési tervet ajánl. A postagalamb magazin érdeklődésére elmondta: nem az üzleti érdek motiválta a cikk megírásakor, hanem az, hogy immár évek óta nagyon sokan futnak bele a késbe és veszítik el fiataljaik nagy részét az őszi versenyeken. Nekik akar még időben egy megoldást javasolni.

Nagypál László természetesen elsősorban olyan szereket ajánl, amelyeket maga is használ. Azt mondja, bizonyára vannak más hatékony megoldások is, ám mivel azokat nem próbálta ki, nem tud róluk véleményt mondani.

Tehát nézzük Nagypál László tanácsait.

szabadon olvasható

Olvasd tovább

Tényleg csodaszer: a szakemberek is ajánlják

mozgo-galambEgy kicsit meglepődtünk, hogy a múlt héten publikált cikkünk, amely a klór-dioxiddal foglalkozott, milyen sok olvasót vonzott: egyetlen nap alatt több mint ezren kattintottak rá. Gyaníthatóan a mostani téma is hamar népszerű lesz, hiszen egy valódi "csodaszerről" lesz szó, amit sok galambász már régóta használ, csak éppen nem nagyon beszélnek róla.

Ez a készítmény – hasonlóan a klór-dioxidhoz – nagyon hatékony a kórokozók ellen vívott harcban, s a tények azt mutatják, hogy ennek használata esetében sem alakulhat ki rezisztencia.

De nézzük csak, miről is van szó.

Olvasd tovább

A klór-dioxid lehet az új csodaszer?

klór-dioxid rajzaA külföldi galambász szakirodalomban rendre előbukkannak az új csodaszerek, amikről előbb-utóbb kiderül, hogy nem is azok. Mostanában például néhány országban azon folyik a vita, hogy vajon a klórkészítmények adagolása az ivóvízbe hasznos-e, vagy sem.

A tudósok között is folyik a vita, hogy például a mostanában felkapott klór-dioxid, amely bizonyos esetekben hatásosabb, mint az antibiotikumok, rendszeresen adagolva nem jár-e veszélyekkel.

Olvasd tovább