Már több helyen olvastam olyan sporttársakról, akik időt és pénzt nem kímélve járják az iskolákat, hogy bemutathassák hobbinkat a gyermekeknek. Nemrég még valaki kitüntetést is kapott a szövetségtől önzetlen és hasznosnak tűnő munkájáért. Ha beszélgetünk erről a témáról, mindenki egybehangzóan azt mondja: milyen jó, hogy vannak emberek, akik már iskolás korukban megszerettetik a galambokat a kicsikkel. Gyakorló újságíróként és a marketingben elmélyült cégvezetőként sajnos most ki kell ábrándítanom mindenkit: nem jó úton járunk. Azzal, hogy elmegyünk az iskolákba, nem teszünk semmi rosszat, sőt... De azzal, hogy a dolog itt meg is áll, már igenis elég sok baj van.
Ha valaki akár egyetlen forintot is el akar költeni marketingre, már az első kérdések között ott van egy nagyon fontos: kihez akarok szólni? Meg kell határozni azt a célcsoportot, akinek az üzenetemet szánom. Amikor a tévében például egy mosópor-reklám megy, higgyék el, azt nagyon tudatosan arra az idősávra rendelték meg, amikor a statisztikai adatok szerint a legtöbb 25 és 45 év közötti nő ül a képernyők előtt. Ha mondjuk egy marketingvezető ugyanezt a reklámot egy focimeccs szünetében küldené adásba, a főnökei bizonyosan rövid úton megválnának tőle.
Visszatérve sportunkra, kisgyermekkorban erősíthetjük a legtöbb kicsiben egyébként is meglévő állatszeretet, amikor galambjainkat megmutatjuk nekik, azokat esetleg kézbe is vehetik, sőt, néhányat együtt fel is engedünk velük. De nem ők
azok, akik felelős döntést hozhatnak arról, hogy csatlakoznak-e hozzánk, vagy sem. Bár nem végeztem szakszerű felmérést, nem nehéz megbecsülni, hogy eldöntsük: melyik az a célcsoport, amelyikhez nekünk szólnunk kellene.
Úgy gondlom, azokat szólíthatjuk meg eséllyel, akik már túl vannak az iskolákon, lehetőleg munkahellyel vagy valamilyen fix és hosszabb távra tervezhető jövedelemmel rendelkeznek, közülük is a legelőnyösebb helyzetben azok vannak, akik családot alapítottak és kertes házban laknak. Elsősorban a férfiakat kell elérnünk, de ahogy látom, egyre több hölgy is megjelenik sportunkban.
Nos, ha ezeket a szempontokat mérlegre tesszük, akkor érdemes továbbgondolnunk, hogy melyek azok az információs eszközök, amelyeket a legjobb hatékonysággal használni tudunk. Nyilván egy galambbemutató vagy egy előadás is jó lehet, de még jobb lenne, ha például a szövetség készítene egy kis bemutató füzetet, hozzá egy videofilmmel. Ezeket olyan nagyobb közösségi rendezvényeken lehetne terjeszteni a valóban érdeklődők körében, mint például a különböző kiállítások, börzék, vagy akár a nagyobb kulturális rendezvények. Váci lévén nagyon hatékonynak tartanám, ha a július utolsó hétvégéjén minden esztendőben megrendezett Váci Világi Vigalmon a díszgalambászok által szervezett bemutatón, amelyen a postagalambok is helyet kapnak, osztogatnának ilyen kiadványt az érdeklődőknek, akikből a három nap alatt több mint ezren fordulnak meg a ketrecek előtt.
De ez csak egy lehetőség. Mivel egyre népszerűbb az internet, lehetne készíteni egy oktató sorozatot, amelyet kérésre el lehet küldeni annak, akik megadja e-mail címét. S ha még akarjuk fokozni a hatást, akkor ki lehetne jelölni szerte az országban olyan tapasztalt, képzett és intelligens galambászokat, akik mentorokként segítenék az utánpótlás-nevelést. Ők küldhetnék ki az e-maileket és ha úgy látják, komoly az érdeklődő, meghívhatnák egy szermélyes találkozóra a potenciális sporttársunkat.
A postagalambászatnak jelenleg az a legnagyobb baja, hogy rossz a róla kialakult kép. Amikor valaki odáig jut, hogy egyre közelebb kerül a döntéshez, csatlakozik-e hozzánk, vagy sem, akkor azt kell mérlegelnie, hogy bevállalja-e a viszonylag magas költségeket, elfogadja-e, hogy esetleg olyan közösségbe kerül, ahol klikkek harcolnak egymással, ahol gyakran olyanok vezetnek, akikre ráillik: vak vezet világtalant. Szeretne-e olyan rendezvényekre elmenni, ahol egy óra múlva a társaság fele részeg, vagy ahol a vitákat a hangerő dönti el és nem az érvek.
A marketing egy szakma. Sokan sok pénzt költenek el e területen és sokan sok pénzt keresnek belőle. Egy vérprofi amerikai mondta egyszer: a marketing olyan, mint az óvszer - nélküle nem vagyunk biztonságban. Mivel mi, postagalambászok nem is foglalkozunk vele, csak bele-bele kapunk időnként a lisztes edénybe, többnyire csupán a por száll, de ebből nem lesz kenyér. Létszámgyarapodás meg pláne nem.
Furucz Zoltán főszerkesztő